HTML

Mazda Óbuda: Mirai autó szerviz kaland Budapesten

Szerviz kalandjaink a Mazda Óbuda műhelyeiben. A Mirai Autó régi ügyfeleként volt itt már minden és annak ellenkezője is.

Óbuda szerviz: hatékony, gyors és segítőkész

2010.11.29. 17:28 Autó Óbuda szerviz

A Mirai szerviz Óbuda szívében van, a Vörösvári út mellett. Sokáig ide hordtuk a 626-ost, egészen a garanciális idő végéig. A nyitvatartás 16:30-ig van, reggel 7:30-tól ami nem túl vészes, tekintve hogy 10 perc alatt oda lehet érni a cégtől. Persze érdemes időpontot egyeztetni, mert nem tudnak egyből foglalkozni az autóval. A márkaszervizek már csak ilyenek :)

Mivel az ott dolgozó alkalmazottak elég régóta ott vannak, ezért egy elég jó viszony alakult ki velük az azóta eltelt 9 év alatt. Mondhatni már előre köszönnek és a számítógépes rendszer miatt eléggé naprakészek a kocsi dolgait illetően.

Az alkatrészek tekintetében természetesen megvan a szokásos betegség: sokáig kell várni rájuk. Ez persze érthető, hiszen nem akarnak mindenből készleten tartani, hiszen annak ára van. Ennek megfelelően ha mondjuk egy komolyabb alkatrész kell hirtelen, akkor arra sokáig kell várni, itt hetekről is beszélhetünk.

Na de mikor kell hirtelen alkatrész? Amikor baleset ér. Erről szól a következő poszt, amikor nem mindennapi körülmények között törik össze a Mazdádat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mazdamiraiobudaszerviz.blog.hu/api/trackback/id/tr572481634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása